Önkormányzat - Közérdekű információk
Újévi üdvözlet

Tisztelt Nagybörzsönyi Lakosság!

Sajnos a 2020-as esztendőben a rendszerességet – a rendezetlenség, a kiszámíthatóságot a kiszámíthatatlanság, a küzdeni akarást a feladás váltotta fel. Éppen ezért ez az esztendő, rendkívül nehéz feladatot ró a polgármesterre, hogy a nem megszokott évről, egy megszokott, örömteli hangvételű karácsonyi köszöntőt írjon.

Eleink, őseink ereje a közösséghez való tartozásban rejlett. Nemzedékek, akik jóval többet szenvedtek mint mi, és mégis tudtak jókedvűek és vidámak maradni, nos Ők szakköröket, tánckarokat, felvonulásokat szerveztek és éltek a hagyományoknak. Nagybörzsöny is pont ezt az utat építi maga előtt.

Ha szabad kérnem, ezt a vírusos időszakot, próbáljuk úgy felfogni, mint egy hosszú szabadságot, ami, ha majd véget ér, akkor újult erővel, vetjük bele magunkat a nagy társasági és közösségi élet medrébe. Nem szabad, hogy feladjuk, nem szabad, hogy bármi is megszűnjön.

Nehéz döntéseket kell hoznom akkor is, mikor egy ilyen komoly helyi közösségünket összekovácsoló ünnepet, mint a falukarácsonyunk is, nem rendezhetjük meg. A szívem és lelkem egyszerre zokog. Ugyanakkor, hiszem és tudom, hogy ez az állapot is véges. Ezután jónak kell jönnie.

Ezekben a nehéz időkben az erős családi és baráti kötelékek, teszik elviselhetővé ezt az időszakot…… vagy még valami, amit nem említettem, ez pedig a szeretet.

Ne csak karácsonykor használjuk ezt a szót, és ne csak ekkor gondoljunk a rokonokra, barátokra, hanem mint azt, ahogy elődeink is tették, a közösséget erősítették, amit pedig nem lehet szeretet nélkül életben tartani.

Ismét közeleg egy esztendő vége, és ilyenkor el kéne gondolkodnunk, hogy mit tettünk, vagy mit tehettünk volna az elmúlt évben? Ugyanakkor tervezhetünk is, hogy a következő évben mit fogunk tenni, mit fogunk esetleg másképpen csinálni? Azt gondolom, ha tudunk visszaemlékezni, és tudunk tervezni, akkor hálásak lehetünk Istennek, hogy létezünk.

Kedves Mindenki!

Az új esztendő közeledtével azt szeretném kívánni, hogy Nagybörzsöny közösségi élete ne csorbuljon ki.

A szeretet, a rendszeresség, a kiszámíthatóság, valamint a küzdeni akarás éltesse.

Sikerekben és egészségben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek.

Paulik Oszkár polgármester